»
Húsz évre börtönbe vonul a korábbi szövetségi kapitány

Húsz évre börtönbe vonul a korábbi szövetségi kapitány

Elutasították a fellebbezést (Kép: Getty Images)
2025.04.30 11:42

Elutasították a fellebbezését, így vesztegetés miatt 20 évre börtönbe kell vonulnia Li Tiének, a kínai labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitányának.

A hupeji tartományi fellebbviteli bíróság szerdán közölte, hogy nem adott helyt a 47 éves edző beadványának.

Liről bebizonyosodott, hogy visszaélt a pozíciójával, és mintegy 50 millió jüant (2,7 milliárd forintot) fogadott el kenőpénzként. Az Everton korábbi légiósa 2020 januárja és 2021 decembere között irányította a nemzeti együttest, de mint kiderült, a kínai kluboknál töltött korábbi időszakában – 2015 és 2019 között – is többször keveredett korrupcióba. A tréner ellen 2022-ben indult vizsgálat, tavaly márciusban ismerte be az ellene felhozott vádakat, majd decemberben első fokon húszéves szabadságvesztéssel sújtották.

Korábban a Kínai Labdarúgó Szövetség volt elnökét életfogytiglanra ítélték vesztegetés miatt, és a szervezet további három tisztségviselője is börtönbüntetést kapott.

EZT MÁR OLVASTA?

Szon Dzsunho (13) illegális átutalások, valamint bundázás miatt kapott büntetést
Labdarúgás

Bundabotrány: örökös eltiltást kapott 43 labdarúgó és sportvezető

Kövesd a Sportal cikkeit a Google hírekben is!

Legfrissebb videók

BlikkRúzsKiskegyedEgészségkalauzGlamourProfession

© sportal.hu © Ringier Sports Media Group Minden jog fenntartva! Az oldalak, azok tartalma - ideértve különösen, de nem kizárólag az azokon közzétett szövegeket, képeket, fotókat, hangfelvételeket és videókat stb. - a Ringier Hungary Kft./Blikk Kft./Ringier Sports Media Hungary Kft. ("Jogtulajdonos") kizárólagos jogosultsága alá esnek. Mindezek minden és bármely felhasználása csak a Jogtulajdonos előzetes írásbeli hozzájárulásával lehetséges. Az oldalról kivezető linkeken elérhető tartalmakért a Jogtulajdonos semmilyen felelősséget, helytállást nem vállal. A Jogtulajdonos pontos és hiteles információk közlésére, tájékoztatás megadására törekszik, de a közlésből, tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget, helytállást nem vállal.

Powered by:sportal365 logo