A keleti alapszakaszban remeklő Cleveland Cavaliers szombat hajnalban 126–104-es győzelmet az Indiana Pacers otthonában, s ezzel 2–1-re módosította a párharc állását. Donovan Mitchelléknek nem volt könnyű dolga, hiszen két elvesztett mérkőzés után utazhat Indianapolisba, ahol viszont már a második negyedben elöntötték a lényegi kérdéséket.
A vendégek sikeréből Mitchell 43 ponttal vette ki a részét, míg négy csapattársa is legalább 10 pontot szerzett.
A nyugati elődöntőben a Denver Nuggets az Oklahoma City Thundert fogadta a párharc harmadik mérkőzésén. Ahogyan az várható volt, az OKC nekiugrik majd a hazaiaknak, de nem tudott meggyőző előnyt kiépíteni, így négy negyedet követően jöhetett is a hosszabbítás.
Az extra játékidő pedig kimagasló denveri fölényt hozott, ugyanis a Thunder mindössze két pontra volt képes a ráadásban, így a Nuggets 113–104-re ezt a találkozót is behúzta. A győzelem azért is lehet érdekes, hiszen Nikola Jokics „csak” a negyedik legjobb dobója volt a csapatának a maga 20 pontjával.
A túloldalon Jalen Williams szállította a legtöbb pontot, viszont Shai Gilgeous-Alexander gyengébb teljesítménye (18 pont) érezhetően nem fért bele.
EZT MÁR OLVASTA?
Curry nélkül nem ment, a Golden State Warriors kiütéses vereséget szenvedett