»
Hogy mi? Carlos Sainz lehet az FIA elnöke

Hogy mi? Carlos Sainz lehet az FIA elnöke

Saját elmondása szerint is megérett a pozícióra (Fotó: Getty Images)
2025.05.08 13:20

A kétszeres rali világbajnok, Carlos Sainz megerősítette, hogy fontolgatja az FIA elnöki posztjáért való indulást decemberben.

„Több mint 40 éve versenyzem, és az autósport mindent megadott nekem” – nyilatkozta a spanyol versenyző a motorsport.com-nak.„Az FIA elnöksége egy olyan lehetőség, amin már egy ideje gondolkodom, de eddig nem szenteltem neki túl sok időt.”

„Úgy gondolom, most jött el a megfelelő pillanat a karrieremben, hogy megtegyem ezt a lépést. Biztos vagyok benne, hogy jól fogom csinálni, kiváló csapatot fogok összeállítani, és visszaadhatok a sportnak valamit abból, amit kaptam tőle.”

További hírekért kövesse a sportal.hu-t a Facebookon!

Carlos határozottan kijelentette, hogy amennyiben az FIA elnöke lesz, nem lesz összeférhetetlenség fia, a Williams Forma–1-es pilótája, Sainz Jr. karrierjével.

„Lemondok arról a szerepről, amit Carlos karrierjének fejlesztésében betöltök, de ez nem probléma. Már nem gyerek, tíz éve versenyez az F1-ben, és mindketten tudjuk, hogy ha komolyan belefogok ebbe, megváltozik a kapcsolatunk. Az FIA egy nagyon komoly szervezet, és nem lesz összeférhetetlenség” – tette hozzá Sainz Sr.

A spanyol rali legenda szűkszavúan kommentálta Mohammed Ben Sulayem FIA-elnök botrányos első mandátumát.

„Egyértelmű, hogy az utóbbi időben voltak vitatott dolgok, de én magamra szeretnék koncentrálni. A megítélést másokra bízom” – mondta diplomatikusan Sainz.

Kövesd a Sportal cikkeit a Google hírekben is!

Legfrissebb videók

BlikkRúzsKiskegyedEgészségkalauzGlamourProfession

© sportal.hu © Ringier Sports Media Group Minden jog fenntartva! Az oldalak, azok tartalma - ideértve különösen, de nem kizárólag az azokon közzétett szövegeket, képeket, fotókat, hangfelvételeket és videókat stb. - a Ringier Hungary Kft./Blikk Kft./Ringier Sports Media Hungary Kft. ("Jogtulajdonos") kizárólagos jogosultsága alá esnek. Mindezek minden és bármely felhasználása csak a Jogtulajdonos előzetes írásbeli hozzájárulásával lehetséges. Az oldalról kivezető linkeken elérhető tartalmakért a Jogtulajdonos semmilyen felelősséget, helytállást nem vállal. A Jogtulajdonos pontos és hiteles információk közlésére, tájékoztatás megadására törekszik, de a közlésből, tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget, helytállást nem vállal.

Powered by:sportal365 logo