Elnök úr, volt egyáltalán kétség azzal kapcsolatban, hogy szerződést hosszabbítsanak-e 2018-ban kinevezett Marco Rossival?
Nem volt kétely! – felelte Csányi Sándor a Sportal kérdésére a közgyűlést követő sajtótájékoztatón. – A munkáját a teljes kapitányi időszaka alapján értékeltük, egyértelmű, hogy kiemelkedő a teljesítmény. Továbbra is maximálisan bízunk benne! Abban a tekintetben még javul is a helyzete, hogy egyre több magyar játékos szerepel nívósabb külföldi bajnokságokban, ebből a szempontból könnyebb lesz merítenie. Azt gondolom, hogy azok a szabályok, amiket hoztunk, szintén segítik Marco Rossi munkáját.
A Messit idéző elnök, a kapitányba vetett bizalom és a könnyen elbukható 500 millió – ilyen volt az MLSZ-közgyűlés
Az egyik éppen arra vonatkozik, hogy több magyar, több fiatal futballistát szeretnének a bajnoki meccseken látni. Mire számít, hány NB I-es klubnál teljesül ez a „kívánság”?
Remélem, hogy tizenkettőnél! Ne feledjük, aki teljesíti a feltételeket, jelentős támogatásban részesül. A Fradiban volt a legtöbb légiós, de látható, a zöld-fehérek is törekednek arra, hogy minél több magyar fiatalt beépítsenek. A helyzet sokat javult az utóbbi néhány mérkőzésen, abban bízom, hogy ha nem is a következő idényben, de az azt követőben már lesz elég fiatal. Szeretném leszögezni, nem büntetni, hanem ösztönözni akarunk!
Tizenöt éve vezeti az MLSZ-t, most újabb öt esztendőre kapott bizalmat. Mire a legbüszkébb az elmúlt másfél évtizedből?
Arra, hogy az infrastruktúra teljesen megújult, az amatőr és a profi labdarúgásban is rendelkezésre állnak azok a feltételek, amelyek a minőségi futballt szolgálják. Büszke vagyok arra is, hogy negyvennégy év után kijutottunk a kétezer-tizenhatos Európa-bajnokságra, és azóta további kettőre. Említhetem az Anglia elleni wolverhamptoni Nemzetek Ligája-mérkőzést is, amely nem csupán a jó eredményről, a négy nullás győzelemről, hanem a remek játékról is emlékezetes számomra. S közben elindult egy jó utánpótlás-nevelő munka, egyúttal a szakemberek képzése, bár ezen a téren van még hova fejlődni.
Mi a következő öt év legfontosabb feladata?
Éppen a minőségi utánpótlás-nevelés erősítése! Nagyon szeretném, ha minél több magyar fiatal lenne a magyar pályákon.
Mit gondol, a közeljövőben felbukkanhat egy újabb Szoboszlai Dominik, és ha igen, mikor?
Nehéz megjósolni, mikor tűnik fel legközelebb egy olyan klasszis, mint ő, de szerintem három éven belül láthatunk legalább egyet…
Lőw Zsolt már eddig is segítette az MLSZ munkáját, azzal, hogy bekerült az elnökségbe, mit tehet még hozzá?
A Szakmai Bizottság vezetését szeretnénk rábízni. Nyilasi Tibor a tagja marad, de Dárdai Pálra és más kiváló szakemberekre is számítunk. Zsoltnak minden segítséget megadunk ahhoz, hogy az utánpótlás-nevelés, az utánpótlásedzők képzése minél magasabb szinten működjön. Úgy hiszem, ha valaki méltó erre a feladatra, az ő.
„Kiváltságosnak érzem magam” – exkluzív interjú a Red Bullhoz visszatérő, immár Jürgen Klopp csapatát erősítő Lőw Zsolttal
A közgyűlésen kiderült, marad a tizenkét csapatos NB I és a tizenhatos csapatos NB II, a lebonyolítás sem változik az élvonalban, nem lesz rájátszás, nem lesz osztályozó. Miért nem?
Mindenki láthatja, hogy a magyar klubok költségvetése az európai középmezőny alatt van. Ha nőne a létszám, kevesebb pénz jutna a csapatoknak, a nemzetközi porondon is romlana a versenyhelyzetük. Bevallom, én idegenkedem a rájátszástól, jóllehet ésszerű magyarázatom nincs arra, hogy miért. Egy évig biztosan érvényben marad a jelenlegi rendszer, de addig is mélyebben megvizsgáljuk, milyen változást hozna, ha bevezetnénk a rájátszást, és a klubokkal egyeztetve döntünk majd erről.
EZT OLVASTA MÁR?
A Messit idéző elnök, a kapitányba vetett bizalom és a könnyen elbukható 500 millió – ilyen volt az MLSZ-közgyűlés
Marco Rossi a hosszabbításról: Hatalmas megtiszteltetés számomra
Itt a nagy bejelentés: Marco Rossi 2030-ig marad a magyar válogatott szövetségi kapitánya