»
Bognár György: Egy játékvezetővel jobb volt a Fradi

Bognár György: Egy játékvezetővel jobb volt a Fradi

Bognár György nehezen viselte a játékvezető döntéseit, amelyet – szerinte – csapatát sújtották. (Fotó: Juhász Sára)
2025.05.10 21:52Módosítva: 2025.05.10 21:52

A Paks vezetőedzője nehezményezte a játékvezető következetlenségét, illetve kiemelte, hogy öt hiányzó játékosát megérezte csapata.

Vezetett az első félidő után, de végül vereséget (2–3) szenvedett a Paks hazai pályán a Ferencvárostól.

„Nem érdemeltünk vereséget, mert egy játékvezetővel jobb volt a Fradi – kezdte Bognár György, a Paks vezetőedzője az M4 Sport kamerája előtt. – A kiállításon lehet vitatkozni, mert igaz, hogy Vécsei Bálint eltalálta az ellenfél lábát, de ütemtelen belépő volt, nem szándékos szabálytalanság, legfeljebb sárga lapot ért. Rengeteg szabálytalanságot nem kaptunk meg a piros lap előtt, a Ferencváros meg mindent. Hiányzó öt játékosunkból négy nagyon jól fejel, ez ki is ütközött, hogy nem voltak a pályán. Szerdán hasonló hangulatú és hőfokú mérkőzésre számítok."

A Paks a következő fordulóban idegenben lép pályára, a Debrecen elleni bajnoki május 18-án, vasárnap 16.45-kor kezdődik a Nagyerdei Stadionban.

A bajnokság állása

Ezt olvasta már?

A győri csapat túlságosan nagy falatnak bizonyult a vendégeknek (Fotó: Fehérvár FC/Facebook)
NB I

Sorozatban ötödször nyert a Győr, tovább tart a Fehérvár pocsék szériája

Zsótér Donát és a Kecskemét küzdött, de ezúttal sem nyert, s így eldőlt, hogy a következő idényt a másodosztályban kezdi. (Fotó: kecskemetite.hu)
NB I

Kiesett a Kecskemét az élvonalból

Az első félidő teljesítménye után megszenvedett a győzelemért a Puskás Akadémia, de játékosai végül elégedettek lehettek. (Fotó: Illyés Tibor/MTI)
NB I

Nehezen, de hozta a kötelezőt a Puskás Akadémia, és megelőzte a Ferencvárost – videókkal

Kövesd a Sportal cikkeit a Google hírekben is!

Legfrissebb videók

BlikkRúzsKiskegyedEgészségkalauzGlamourProfession

© sportal.hu © Ringier Sports Media Group Minden jog fenntartva! Az oldalak, azok tartalma - ideértve különösen, de nem kizárólag az azokon közzétett szövegeket, képeket, fotókat, hangfelvételeket és videókat stb. - a Ringier Hungary Kft./Blikk Kft./Ringier Sports Media Hungary Kft. ("Jogtulajdonos") kizárólagos jogosultsága alá esnek. Mindezek minden és bármely felhasználása csak a Jogtulajdonos előzetes írásbeli hozzájárulásával lehetséges. Az oldalról kivezető linkeken elérhető tartalmakért a Jogtulajdonos semmilyen felelősséget, helytállást nem vállal. A Jogtulajdonos pontos és hiteles információk közlésére, tájékoztatás megadására törekszik, de a közlésből, tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget, helytállást nem vállal.

Powered by:sportal365 logo